Minden alaszkai éves osztalékot kap

Amikor hatalmas olajlelőhelyet találtak Alaszkában, az északi állam elhatározta, hogy az ebből származó bevétel egy részét félreteszi a következő generációknak, mert nem biztos, hogy nekik is lesz ilyen jó bevételi forrásuk. Az alaszkai alkotmányba is bekerült, hogy a nyersanyagból származó állami bevétel 25 százalékát egy alapban kell elhelyezni, ez az Alaska Permanent Fund.

Persze, szép dolog az unokákról való gondoskodás, de senki sem annyira hülye, hogy lemondjon egy kis azonnali előnyről. Úgyhogy az Alaska Permanent Fund már 1982-ben elkezdett osztalékot fizetni minden alaszkai lakosnak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Volt olyan ötlet, hogy az államban leélt évek száma alapján tegyenek különbséget, de ezt végül elvetették, és mindenki ugyanannyit kap.

Az alaszkai osztalék évről évre változik, az összeget az aktuális és az előző négy év bevétele határozza meg. A számokat addig osztják, hogy az évente egyszer kiosztott pénzből megélni ne lehessen. A legmagasabb osztalék 2008-ban volt, fejenként 3269 dollár, ebben azonban benne van egy kivételes, plusz 1200 dolláros bónusz is, amit az állami költségvetésből finanszíroztak. Az elmúlt években azonban csak 1000-1500 dollár körüli volt az éves osztalék.

                                     businessandlawkft

               

Dr. Sági István

About Dr. Sági István

Honlapjaim: http://www.sagiistvan.hu http://www.businessandlaw.hu
This entry was posted in BLOG. Bookmark the permalink.

Comments are closed.